Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


NFC East - érkezők-távozók a holtszezonban

2013.04.23

 

cowboys.jpgDallas Cowboys

 

- Érkezők:

ILB, Ernie Sims új szerződést kapott. Sims a 2006-os teljes draft 9. választottjaként jól kezde pályafutását Detroitban. Aztán 2009-ben kiszorult a kezdőből és innentől kezdve nagyon halvány szezonokat hozott. 2010-ben annak ellenére csak 55 szerelést és 2 sack-et tudott összehozni, hogy az Eagles-ben majdnem minden meccsen kezdett. Tavaly került a Cowboys-hoz, ahol talán élete leggyengébb formáját mutatta kiegészítő szerepkörben.

DE/OLB, Anthony Spencer franchise tag-et kapott. 2009-óta DeMarcus Ware mellett a másik kezdő passrusher (passzsiettető) a csapatban. Legutóbb futotta a legjobb szezonját 11 sack-kel, majdnem annyit termelt, mint a másik oldalon Ware (11.5), a kétszeres sack király, a 2000-es évek álomcsapatának tagja.

OLB, Justin Durant a Lions-tól 2 évre. Az átalakulóban lévő dallasi védelem valószínűsíthetően egyik kezdő linebacker-ét szerződtette Durant személyében. Durant Jacksonville-ben, majd Detroitban is kezdőként lépett pályára hat éves pályafutása során. Ő is a legutóbbi szezonban játszott a legjobb formában, 103 szerelést mutatott be.

C, Phil Costa szintén új szerződést kapott (2 év, 1.3 millió $). 2011-ben megkapta a kezdő center posztot, ami a jó teljesítményét mutatja, miután egy évvel korábban draftolatlanként került az NFL-be. A múlt szezont szinte teljesen ki kellett hagynia sérülés miatt, pedig feltehetőleg végig kezdőként számoltak volna vele a fal közepén.

További érkezők: WR, Anthony Armstrong újraigazolva <> S, Will Allen a Steelers-től.

G, Brian Waters

- Távozók:

DE/DT, Marcus Spears (cut) a Ravens-hez <> ILB, Dan Connor (cut) a Giants-hez <> S, Gerald Sensabaugh (cut) <> CB, Mike Jenkins a Raiders-hez <> DE/DT, Kenyon Coleman a Saintshez <> DE/OLB, Victor Butler szintén a Saints-hez<> WR, Kevin Ogletree a Buccaneers-hez <> TE, John Phillips a Chargers-hez

Szegény ember vízzel főz effektus játszik Amerika csapatánál. Mivel kevés helyük van a fizetési sapka alatt, így próbáltak olcsó megoldásokkal operálni, így komoly mozgás nem történt. A legtöbb változás a védelemben volt, elsősorban az új koordinátorral érkező 4-3-as felállás miatt. Durant és Spencer várhatóan kezdő lesz. A pénztelenség áldozata lett Sensabaugh, az egyik kezdő safety, és mivel Charlie Peprah, valamint Eric Frampton is erről a posztról free agent, így kevés maradt az S a csapatban. Bár Peprah és Frampton nem voltak alapjátékosok, de Allen érkeztével is csak 3 safety van a keretben. Ezzel nem lehet nekiindulni a szezonnak, így ide biztos lesz húzás a drafton. Jenkins távoztával a CB poszt mélyítésére is kell majd gondolni. A támadósorból távozók nem rengetik meg a csapatot.

  

giants.jpgNew York Giants

 

- Érkezők:

DT, Mike Patterson az Eagles-től egy évre. 2006-2011 között kezdő volt a Philadephiában, de tavaly agyműtéte miatt csak 5 meccsen tudott pályára lépni. Az Eagles-nél a futás elleni védekezés egyik kulcsa volt a védőfalban a 2005-ös első körös választott védő.

DT, Cullen Jenkins az Eagles-től (3 év, 8 millió $). Jenkins a Ravens-hez igazolt, Chris Canty örökébe léphet a védőfal belsejében. Nem az Eagles-ben eltöltött előző két éve volt a legjobb pályafutása során (dehát senkinek nem az volt abban az Eagles-ben), viszont Green Bayben hét éven keresztül mind a futás, mind a passz elleni védekezésben kiválóan teljesített. Különösen úgy volt nagy fogás a Packers számára, hogy draftolatlanul került a csapathoz. A védőfal egyik legmeghatározóbb tagja lehet a Giants-nél is.

DT, Shaun Rogers újabb egy éves szerződést kapott. Az egykori detroiti kiválasztott, 3-szoros Pro Bowler védő az utóbbi években erősen megkopott. Korábban rettegtég a nevét a támadók, de 30 fölött már sem Clevelandben, sem New Orleansban nem számoltak vele alapemberként. A legutóbbi szezont pedig betegség miatt teljesen ki kellett hagynia. Az ő szerepe erősen kérdőjeles a következő idényben.

G, Kevin Boothe egy éves új szerződést kapott. Karrierje elején csak csereként számoltak vele, majd a sérülések miatt egyre többször jutott szóhoz kezdőként is, ahol minőségi helyettesnek bizonyult. A legutóbbi szezonban pedig már a támadófal kezdőtagjaként lépett pályára valamennyi mérkőzésen. Kiváló futásblokkoló.

TE, Brandon Myers a Raiderstől 1 évre 2.25 millió $-ért. Miután a Giants első számú TE-je, Martellus Bennett távozott a csapattól, meg kellett találni az utódját. Tavaly Myers vajkezű tight end-é nőtte ki magát, és Carson Palmer legfőbb célpontjává lépett elő Oaklandben. 2012-ben valamennyi meccsen kezdőként került a pályára, és 806 yard elkapást teljesített a szezon során.

OT, William Beatty újraigazolva 5 évre, 37.5 millió $-ért. 2009-ben került a Giants-hez a draft 2. körében, és a várakozásoknak megfelelően jól teljesít azóta is a csapatnál. 2011-óta kezdő baloldali tackle (LT, a legfontosabb poszt a támadófalban, az irányító vakoldalát védi), a múlt szezonban az NFC 2. legjobb LT-jének választották meg (NFL szinten az 5. helyet kapta).

További érkezők: C, Jim Cordle újszerződést kapott <> QB, David Carr újszerződést kapott <> ILB, Dan Connor a Cowboys-tól <> WR, Louis Murphy a Panthers-től <> S, Ryan Mundy a Steelers-től <> OLB, Keith Rivers újraigazolva <> K, Josh Brown a Bengals-tól <> RB, Ryan Torain új szerződést kapott <> CB, Aaron Ross a Jaguars-tól <> K, David Buehler a Cowboys-tól

- Távozók:

RB, Ahmad Bradshaw (cut) <> OLB, Michael Boley (cut) <> WR, Dan DePalma <> WR, Domenik Hixon a Panthers-hez <> DE, Osi Umenyiora a Falcons-hoz <> MLB, Chase Blackburn Panthers-hez <> S, Kenny Phillips az Eagles-hez <> OT, Chris Canty a Ravens-hez <> TE, Martellus Bennett a Bears-hez <> DT, Martin Parker (waiver) <> Aaron Curry (cut)

Sok hűhó semmiért, nagyjából erről van szó New Yorkban. Rengetegen jöttek, újraszerződtek, és néhány komolyabb búcsúzóval találkozhattak idefele, de minőségben nem változott a keret. A két falat változatlanul nagyon jó állapotban tartja a Giants. A támadó oldalon maradt a régi összetétel az újraszerződésekkel, mégha Beatty esetében mélyre is kellett nyúlni, de úgy gondolom ez kifizetődik. A védőfal bombaerős lesz jövöre is, az örületes nyomásgyakorlás a támadófalra változatlan védjegye tud lenni a Giants-nek. Umenyiora távozásával azért csökkent a DE poszt mélysége, minőségben is. Ő azért bármikor nagyon jól be tudott szállni a meccsekbe. A linebacker sort érzem gyengébbnek változatlanul, mint ahogy az utóbbi években már megszokhattuk. Boley-t egyelőre nem sikerült pótolni, igazi kezdő nem érkezett. A safety részleg is karcsú maradt, Mundy nem kezdő szint. A CB keret az változatlanul erős, na nem Ross miatt, de a verseny fokozására jól jön majd. A támadó oldalon a TE poszt rendben lesz, ha Myers hozza a legutóbbi formáját. Hixon szerintem jobb volt, mint Murphy lesz, de a kezdők már úgyis adottak Cruz és Nicks személyében, így Louis Murphy-nek csak akkor kell beugrania, ha éppen nem robotzsarut játszik. Egy jó futót mindenképpen kell húznia a Giants-nek a drafton, mert most nem maradt a keretben kezdő szintű Bradshaw kivágásával. Lawrence Tynes rúgó szabadügynök jelenleg, a helyére jött két sporttárs, akik viszont nem rendelkeznek nagy rutinnal. Brown helyettesként szerepelt néhány meccsen a Bengals-ban, Buehler pedig egyáltalán nem játszott még tétmeccsen. 

 

eagles.jpgPhiladelphia Eagles

 

- Érkezők:

DE/OLB, Connor Barwin a Texans-tól (6 év, 36 millió $) A Sasok az átalakuló 3-4 védelmük egyik oszlopos tagjaként szerződtették Barwin-t a pass rusher egységhez (ami egyébként érdekesen áll fel, mivel mind Barwin, mind Trent Cole defensive end, és nem pedig 3-4 OLB). A 2009-es draft 2 körében elkelő Barwin NFL karrierje során 19 sacket hozott össze.

CB, Cary Williams a Ravens-től (3 év, 17 millió $, 10.5m garantált). Williams karrierje során fokozatos lépdelt fölfele a ranglétrán. 2008-ban a csak a 7. körben vitte el a Titans, aminek megfelelően ingázott a gyakorló csapat és az aktív roster (a meccsekre nevezhető 53-as keret) között. Két év után a Ravens-hez került, eleinte a speciális egység tagjaként. Majd 2011-től már a Ravens egyik kezdő CB-je lett. 2012-ben pedig összehozta a pályafutása eddigi legjobb idényét, elég szép számokat felmutatva (4 interception, 75 tackle, 17 labdaelütés).

S, Kenny Phillips egy évre a Giants-től. Az Óriások 2008-ban az első kör végén szerezték meg a védőt, aki két évvel később lett a csapat kezdő free safety-je. A 2009-es évet majdnem teljesen ki kellett hagynia térdsérülés miatt. 2011-ben hozta a legjobb számait, amikor Super Bowl-t is nyert a Giants-cel. Tavaly csak 7 meccsen lépett pályára. (cut)

S, Patrick Chung a Patriots-tól (3 év, 10 millió $). A nagy reményekkel draftolt, a "jövő nagy ütközője"-ként várt strong safety Bostonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Első két évében, amikor pályán volt, jó dolgokat mutatott. 2010-ben ő lett a Patriots kezdő SS-e, és 14 meccsen pályára is lépett. Majd jöttek a folyamatos sérülések, és elvesztette a kezdő pozícióját is. Vele kapcsolatban tehát a legnagyobb kérdés az lesz, hogy Chung sérülékenysége mennyire fog megmutatkozni a Philiben, és, hogy ez játszotta-e a döntő szerepet a gyengébb teljesítményében.

NT, Isaac Sopoaga a 49ers-től (3 év, 11 mililó $). A Friscoban eltöltött 9 éve alatt jó néhány szerepkörben kipróbálhatta magát, játszott DE, FB és NT poszton is, a 2008-2011-es időszakban ráadásul kezdőként. Az utóbbi két évben került a védőfal közepére nose tackle pozícióba, tavaly már nem minden meccsen kapta meg a kezdés lehetőségét.

TE/FB, James Casey a Texans-tól (3 év 14,5 millió $). 2011-től a Texans kezdő fullback-je volt, tavaly mind a 16 meccsen játszott, 9-szer kezdőként.

P, Donnie Jones a Texans-tól. Jones 2004-ben került az NFL-be a Seahawks választottjaként a 7. körben, de egy év után már tovább is állt Miamiba. A legjobb és leghosszabb idejét a Rams-nél töltötte 2007-2011 között, ahol volt olyan szezonja, amikor 50 yardos punt átlagot hozott össze (ezt rajta kívül még hat ember mondhatja el magáról az NFL történetében). Ebben az időszakban kétszer is bekerült az év második számú csapatába. A múlt évet Houstonban töltötte, ahol karrierje második legjobb átlagát (47.2) hozta össze, amivel 11. lett a punterek között tavaly.

További érkezők: CB, Bradley Fletcher a Rams-től <> WR, Ifeanyi Momah újraigazolva <> <> OT, Ed Wang a Raiders-től <> QB, Dennis Dixon a Ravens-től <> DE/OLB, Emmanuel Acho Browns-ból <> WR, Arrelious Benn a Buccaneers-től <> ILB, Jason Phillips a Panthers-től <> DE, Clifton Geathers a Colts-tól <> TE, Matthew Mulligan a Packers-től.

- Távozók:

QB, Trent Edwards (cut) <> CB, Chris Hawkins (cut) <> WR, Ronald Johnson (cut) <> LB, Marcus Dowtin (cut) <> P, Mat McBriar (cut) <> CB, Nnamdi Asomugha (cut) a 49ers-hez <> DT, Mike Patterson (cut) a Giants-hez <> OT, Demetress Bell (cut) <> ILB, Akeem Jordan a Chiefs-hez <> LB, Ryan Rau a Browns-hoz <> DT, Derek Landri a Buccaneers-hez <> DE, Darryl Tapp a Redskins-hez <> CB, Dominique Rodgers-Cromartie (cut) a Broncos-ba <> OT, King Dunlap a Chargers-hez <> DT, Cullen Jenkins a Giants-be <> RB, Dion Lewis a Browns-ba <> FB, Stanley Havili a Colts-ba

Új edző érkezett a Sasokhoz, és ezzel együtt sok fiókának meg kellett tanulnia repülni. Az utóbbi két év lebőgése is indokolta természetesen a nagytakarítást, így néhányan olyan nagy név is búcsúzhatott a fészektől, akiktől két éve "Dream Team"-ként kezdték emlegetni az Eagles-t. A leglátványosabb takarítás a védelem hátsó alakzatában történt. Mennie kellett a két kezdő CB-nek, Asomugha-nak és Rodgers-Cromartie-nak, illetve a csere Hawkins-nak. Jött helyettük Williams, aki ha így folytatja a fejlődést, simán feledtetni tudja őket. Mondjuk a két klasszis itteni két évét nem lesz nehéz, finoman szólva se játszottak ragadozó madárként. Viszont kellene Williams mellé még valaki, mert a másik érkező CB, Fletcher kezdőnek kevés lesz. A többi jelenlegi kerettag pedig csupa tapasztalatlan fiatal. A safety posztot kicsit feltúrbózta a csapat, de vannak kérdőjelek az érkezőkkel kapcsolatban, ahogy fent is írtam. Kíváncsi vagyok arra is, hogy Barwin LB-ként hogyan fog muzsikálni, szerintem ennyi pénzt nem ért meg. További mélyítésként jöttek még kiegészítő emberek a DE, LB sorba, akik a távozó kiegészítő embereket pótolni tudják. A nagytakarításnak két nagy áldozata van a védőfal közepéről is, Jenkins és Patterson, de a 3-4-es védelemre átállás miatt nem fognak annyira hiányozni. A magyarosan jól hangzó nevű Sopoaga is a fal közepére érkezett, de lehet, hogy nem árt a drafton húzás a fal erősítésére. A labda másik oldalán, a támadósorban nem igazán volt mozgás. Dunlap, Bell és Havili távozása nem jelent problémát, illetve Casey érkeztével az FB, TE részleg erősödött is. A punter poszton szerintem semmi nem változott a Jones - McBriar "cserével". Ugyan azt tudják mindketten, ugyanannyi tapasztalattal rendelkeznek, az eddigi teljesítményük is nagyon hasonló. A futó poszt viszont nagyon halvány szerintem, LeSon McCoy oké, rajta kívül még ketten maradtak a keretben, ide jönnie kell a draftról akár egy második számú futónak. A támadófalat pedig sosem árt erősíteni, erre sem árt figyelmet szánni a drafton. 

 

redskins.jpgWashington Redskins

 

 - Érkezők:

CB, DeAngelo Hall újraigazolva (1 év, 2.25 millió $) miután márciusban már egyszer elengedte a csapat a fizetési sapka miatt, akinek korábbi szerződése alapján 7.5 millió $ járt volna 2013-ban. Ehhez képest lényegesen jobban jött ki a csapat az üzletből. Hall korai 1. körös választott 2004-ből, tehát már igencsak rutinos. Háromszoros Pro Bowl résztvevő. Atlantában kezdte a pályafutását méghozzá igen mutatós számokkal, rögtön második évében 6 interception-t mutatott be. Az atlantai kiváló évek után, rövid oaklandi kitérővel, érkezett Washingtonba, ahol természetesen szintén kezdőként és hosszútávra számoltak vele, 6 évre 55 millióért szerződtették. Úgy néz ki, hogy egyedül a Raiders-nél nem tudott beilleszkedni, mert a fővárosban ismét hozta a korábbi jó teljesítményét, sőt a szereléseket tekintve még rá is tett egy lapáttal. Érdekes azonban, hogy ennek ellenére csak a 30. lett a ligában a Redskins a passz elleni védekezés terén.

CB, E.J. Biggers a Buccaneers-től egy évre 1.5 millió $-ért. Biggers a 2009-es draft legvégén kelt el, korábban csak kiegészítő ember volt, tavaly azonban stabil kezdő lett.......a Bucs ligautolsó secondary-jében. De mentségére szolgájon, hogy még ő játszott a legjobban a siralmas egységben, sőt tavaly a 20 legjobban egy-egyező CB között tartották számon. Előnye, hogy ismeri a Redskins védekező sémáját, mert korábban dolgozott együtt a csapat jelenlegi secondary edzőjével, Raheem Morris-szal, és csak 25 éves.

FB, Darrel Young új szerződést kapott 3 évre, 6.2 millió $-ért. Az egyetemen még linebacker-ként számoltak vele, majd a 2010-ben kezdődő NFL pályafutás alatt fullback-ké képezték át. 2011-től a fővárosiak kezdő FB-je, akinek tavaly nagy szerepe volt abban, hogy az újonc futó, Alfred Morris egészen 1613 yardig tudott jutni a szerzon során. Young-ot az öt legjobb fullback között tartják számon.

TE, Fred Davis-t újraigazolta a Redskins, így már 2008 óta szolgálja a fővárosiakat, amikor a draft 2. körében elvitték. Komoly szerephez csak 2009-ben jutott, amikor az első számú TE, Chris Cooley megsérült. Majd egy év backup után, 2011-ben lett ismét a kezdő TE (igaz ismét csak Cooley sérülése miatt), ekkor 12 meccsen tudott játszani, és karriercsúcsot jelentő 796 yardot kapott el. A múlt szezonban lett hivataolsan is az első számú TE, amikor Cooley-t elengedte a csapat. Csakhogy a szezon felénél most Davis sérült meg, így jöhetett vissza Cooley.

OT, Tyler Polumbus újraigazolva. Polumbus tavaly a támadófal oszlopos tagja volt, valamennyi meccsen kezdett a jobbszélen. A korábbi években mind Denverben, mind Seattleben jóval kevesebb játékidő jutott neki. 2008-ban draftolatlanként került az NFL-be.

C/G Kory Lichtensteiger visszaigazolva. 2010 óta a Redskins kezdő centere, két éve a szezon nagy részét sérülten töltötte, tavaly viszont mind a 17 meccsen kezdett. Vezérletével a támadófal tavaly jól teljesített, amelynek köszönhetően meccsenkét átlagban 27.3 pontot szerzett a csapat (4.legjobb), az irányító megvédésében pedig a középmezőny elején végeztek.

P, Sav Rocca új szerződést kapott (2 év, 2.24 millió $). 2007-ben került Philadelphiába, ahol négy évet lehúzott elég gyenge átlagokkal, majd két éve jött a Washingtonba. Nem tartozik a jó punterek közé, a legutóbbi szezonban is csak az utolsó harmadban végzett a punterek között a puntok hosszúságát tekintve.

További érkezők: OT, Jeremy Trueblood Buccaneers-tól <> DE, Darryl Tapp az Eagles-től <> QB, Rex Grossman újraigazolva <> QB, Pat White <> DE/DT, Kedric Golston újraigazolva <> DE/OLB, Rob Jackson újraigazolva.

Nick Barnett

- Távozók:

DB, Korey Lindsey (cut) <> CB, D.J. Johnson (cut) a Lions-hoz <> DE/OLB, Lorenzo Alexander a Cardinalshoz

Washington nem fog túlnépesedni, ha a Redskins új igazolásain múlik. A Redskins leginkább a korábbi játékosai megtartására koncentrált, komolyabban számbavehető új játékos tulajdoképpen nem érkezett. Biggers lehet az aki új arcként erősítést jelenthet a tavalyi gyenge hátsó alakzatban, a visszaigazolt Hall-lal párban szerintem egész jók lehetnek. Josh Wilsonnal kell majd megkűzdenie a kezdő posztért, aki a múlt szezonban Hall mellett játszott. A labdaszerzés már tavaly is jól működött a secondery-ben, Biggers hozhat pluszt az emberfogásban, amivel talán le lehet szorítani a bekapott yardok nagy mennyiségét. Ehhez viszont nagyobb nyomás kell a front7-től, mert tavaly a táblázat hátsó felében végeztek sack-ek terén. Brian Orakpo-nak egészségesnek kellene lennie jövőre, mert az őt 2012-ben helyettesítő - most újraigazolt - Rob Jackson nem kezdő szint. Ezek után az irányítók levadászásában természetesen Ryan Kerrigan nyerte a házi rangsort, de mindössze 8.5 sack-kel. Tapp a védőfal rotációjához megfelelő beugró. A safety pozíció viszont gyenge maradt, nem jött senki erre a posztra az átigazolási időszakban, és az sem segíti a safety egység erősítését, hogy a Redskins csak a 2. kör közepén választhat először. A támadósorban szinte minden Robert Griffin felépülésétől, egészségi állapotától függ. Ezen próbált kicsit javítani a vezetőség a támadófal mélyítésével a hangzatos nevű Trueblood megszerzése által, és a tavalyi kezdők visszaigazolásával. Tavaly sok pontot szerzett a Skins, leginkább a futásnak köszönhetően, amelyben elsők lettek a ligában. A hasonló eredményességhez járul hozzá - a támadófal egyben tartásán túl - Darrel Young újraigazolása. A három távozó nem jelent komoly veszteséget, mégha Alexander jól is muzsikált a speciális egységben.