Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Féléves értékelő - személyes sztorik

2013.11.02

 

1. Manning-Welker. Hogyan muzsikál együtt a Manning-Welker duó? Wes Welker-nek igen jó dolga van az utóbbi években, hiszen hat évig Tom Brady, ősztől pedig Peyton Manning dobálja neki a passzokat. Vajon lesz-e olyan produktív az új páros, mint volt a bostoni?

Ha megnézzük Welker számait, akkor azt mondhatjuk, hogy hasonló teljesítményre képes mindkét helyen. Első foxborough-i éve alatt 2007-ben az első 8 meccsen 56 elkapást, 613 yardot, és 6 TD-t jegyzett. Idén 50 elkapás, 555 yard, és 9 TD a mérlege. Úgy gondolom, hogy akkor a Patriots-ban fontosabb szerepet töltött be, mint jelenleg a Broncos-ban, mivel Manning-nek szélesebb elkapó skála áll rendelkezésére most. De nem lehet elmenni amellett sem, hogy idén a legfontosabb red zone, end zone célpontja Manning-nek.

Egy biztos, hogy Welker nem választ rosszul, amikor leszerződik, hiszen a legjobb offense-ből a legjobb támadósorhoz igazolt. Tavaly ugyanis a Patriots szerezte a legtöbb pontot, idén pedig eddig pontrekorddal vezeti a ligát a Broncos.

manning-welker-ln-pi_20131027195631148_660_320.jpg

 

2. Brady-Amendola. Hogyan muzsikál együtt a Brady-Amendola duó? Welker elvesztése után, Brady megkapta játszótársnak a Welker klónnak tartott Danny Amendola-t, akinek eddigi teljesítménye azért messze elmaradt elődjétől, igaz sokszor sérülés hátráltatta. Akkor vajon meddig marad egészséges ebben az évben?

A Patriots szempontjából rendkívül elszomorító a válasz, az első hétig. Pedig nagyon kellene egy biztos célpont Brady-nek, akit bármikor megtalálhat. Amendola egyelőre nem tudja betölteni ezt a szerepet. Egy jó meccse volt eddig az elkapónak, csak a szezonnyitó. A továbbiakban mindössze 3 meccsen tudott játszani, összeségében 19 elkapást, 174 yardot, és 0 TD-t jegyzett. Ilyen körülmények között nem igazán értékelhető a Brady-Amendola páros, viszont az kijelenthető. hogy eddig nem jött be ez az igazolás. Boritékolható volt ez a forgatókönyv, hiszen Amendola alig volt egészséges st. louis-i évei alatt is.

 

3. Russel Wilson, Robert Griffin III., Andrew Luck, és Colin Kaepernick. A legutóbbi szezonban kiváló évet futott Russel Wilson, Robert Griffin III., Andrew Luck, és Colin Kaepernick is.  Az első három irányító rögtön újonc évében tudott jól teljesíteni, a 49ers irányítója pedig másodévesen (de valójában először kezdőként). Kérdés, hogy meg tudják-e ismételni a rájátszást érő formájukat, vagy a másodévesekre jellemző visszaesés őket is sújtani fogja. Vajon Griffin-n játékára rá fogja nyomni a bélyegét a januári térdsérülés, amely állítólag a szezonkezdetre rendbe jött? 

A tavaly berobbant irányítók egyelőre különböző utat járnak be. Andrew Luck-on egyértelműen további fejlődést lehet felfedezni. Ez megmutatkozik mind a számokban, mind abban, hogy kulcsszituációkat kiválóan old meg, és hátán viszi a csapatot. A Broncos elleni meccsen pedig egyenes lejátszotta példaképét, Peyton Manning-et. Russel Wilson nagyjából múlt évi jó teljesítményét hozza eddig. Még úgy is sikerül neki ezt teljesíteni, hogy támadófala az egyik legroszabbá esett vissza az utóbbi hetekben. Colin Kaepernick elég hullámzó teljesítményt nyújtott a szezon legelső felében, ahogy csapata is. Sokszor passzoltatták, ami nem igazán ment neki, és célpontjainak sérülése is visszavetette játékát. Az utóbbi két fordulóban emlékeztetett már a tavalyi mobilis irányítóhoz, aki futásaival is életveszélyes. Robert Griffin III. számára sikerült eddig legrosszabbul a szezon mind egyéni, mind csapat szinten (Redskins 2-5). Látványosan nem erőlteti vagy nem meri erőltetni a műtött térdét. Így viszont félemberként van jelen a pályán. A futások gyakorlatilag hiányoznak a játékából, a sérült térde pedig a passzok pontos kivitelezésében is visszavetette. 

rgiii-luck-wilson.jpg

 

4. Ed Reed, James Harrison. A Ravens legenda, Ed Reed ugyanolyan sikerrel folytatja-e a labdavadászatot a Texans-ban, mint ahogy tette több mint egy évtizedig Baltimore-ban? A Steelers ikon, James Harrison 35 évesen meg tud-e újulni a csoportrivális Bengals-ban, és tud-e 10 fölé jutni sack-ekben, ahogy  nyomta ezt legjobb éveiben?

James Harrison sikerült jobban eddig a csapatváltás, aki a liga egyik legjobb védelméhez igazolt. A Bengals-ban ugyan más szerepkörben kell megmutatnia képességeit, a 4-3-as védelemben OLB-ként már nem elsősorban az iránytó terrorizálása a feladata, de egyelőre hasznos tagjává vált a védelemnek. Természetesen már nem olyan meghatározó tagja jelenlegi csapatának, mint volt a Steelers-nek, és 6 kezdőként lejátszott meccsén már nem tudja hozni korábbi számait.

A legendás Ed Reed sérülés után kapcsolódott be a szezonba a harmadik héten, és azóta is keresi magát, akárcsak csapata, a Texans (2-5). Egyelőre meg sem közelíti korábbi statisztikáit, labdaszerzései elmaradtak eddig. Észrevétlennek tűnik ebben a szezonban a pályán.

 

5. Adrian Peterson és Calvin Johnson. A 2012-es szezon két offensive rekordere Adrian Peterson és Calvin Johnson elő tud-e rukkolni hasonló teljesítménnyel? Az alapszakasz MVP, Peterson tavaly a legtöbb futott yardot (2097) mutatta be, és közel járt az NFL rekord megdöntéséhez, amelyhez végül 9 yard hiányzott. Johnson az elkapások és az elkapott yardok terén is első helyen végzett a ligában, ráadásul a megszerzett 1964 yarddal NFL rekorder is lett.

Egyelőre mindketten elmaradnak tavalyi formájuktól. Elsősorban Peterson nem tud idén olyan csodaszerként működni, mint tavaly, amikor egymaga jelentette a Vikings támadójátékát. Várható is volt, hogy nem lesz képes idén is olyan emberfelettit nyújtani, mint tette ezt legutóbb. Ebben nyilván közrejátszik személyes tragédiája is (kisfia halála október közepén). Jelenleg az 5. helyen áll futott yardokban (571 yard, az első LeSean McCoy 733), és bőven elmarad a tavaly ilyenkor nyújtott teljesítményétől. 2012-ben a szezon második fele sikerült jobba neki, így idén is harcban lehet a ligaelsőségért. A tavaly elmaradt rekorddöntés azonban ebben az évben még kevésbbé elképzelhető, különösen, hogy a Vikings (2-6) eddig nagyon gyengén szerepel.

Calvin Johnson ugyan jelenleg a második legtöbb elkapott yarddal rendelkezik (821 yard, A.J.Green 862), köszönhetően leginkább a legutóbbi fordulóban összehozott, elképesztő 329 yardjának, de voltak nagyon gyenge meccsei ebben a szezonban. Azonban ha figyelembe vesszük azt, hogy tavaly is a szezon második felében gyújtotta be a rakétáka (a felénél kb. ugyanígy állt), akkor még bármi lehet idén is. Azt mindenképpen kijelenthetjük, hogy ligaelsőségre ebben az idényben is elsőszámú esélyes. A 7 megszerzett TD-je pedig már most több, mint a tavalyi egész éves 5.

A futók versenyében úgy gondolom, hogy a jelenleg vezető, McCoy kevésbé esélyes az elsőségre, ugyanis mind ő, mind az Eagles támadójátéka zuhanórepülésbe kezdett az utóbbi hetekben. A Kansas City Chiefs támadásainak főszerepőlője, Jamaal Charles lehet az egyik befutó, tekintve, hogy a Chiefs-nél támadásban minden rajta múlik. Charles vezeti a csapatot futott és elkapott yardokban is, 2005 óta az első játékos az NFL-ben, aki az első nyolc hét után minden meccsen legalább 100 yardot teljesített. Ő jelenleg a második a listán. A másik favorit a 49ers-es Frank Gore, aki most a harmadik helyet foglalja el. Gore 30.  életéve ellenére ebben az évben többet fut, mint tette azt az utóbbi négy évben. Rajtuk kívül szóba jöhet még természetesen Peterson (5.), és a seattle-i Marshawn Lynch (4.).

Az elkapóknál elég egyértelmű lenne a kép, persze ha nem lenne még hátra szezon fele. Jelen állás szerint Green vagy Johnson között dőlhet el az elsőség, a harmadik helyen a denveri Demaryius Thomas még le van maradva. A Bengals-ban az irányító Andy Dalton most jó formában van, ha megtartja ezt, akkor az elsőszámú célpont Green-nek továbbra is jó napjai lehetnek. A Lions-ben pedig minden évben meg van az esélye Johnson-nak az elsőségre, mint ahogy 2011 óta be is szokta gyűjteni. A liga messze legjobb offense-ben, a Broncos-ban természetesen Thomas-nak is meg lesz az esélye odaérni a végén, illetve akár a csapattársának, Eric Decker-nek (6.) is. 

aj-green1.jpg

 

6. J.J Watt. Az irányítók bezsákolásában a houston-i J.J Watt járt az élen tavaly 20.5 sack-kel, nem sokkal elmaradva Michael Strahan 2001-es 22.5 sack csúcsától. A mai passzorientált ligában egyre több lehetőség van az irányítók levadászására. Vajon megdől-e idén a rekord? Ki lesz idén a sack-király, a tavalyi második Aldon Smith, esetleg a veterán DeMarcus Ware vagy Jared Allen?

Számomra igen nagy meglepetést hozott eddig a "zsákoló-királyok" versenye. A legutóbbi szezon sorrendjére nem is hasonlít eddig az idei rangsor, és szinte elképzelhetetlennek tartom, hogy a tavalyi dobogósok idén versenyben legyenek az első helyért. J.J Watt és Aldon Smith jelenleg egyaránt csak a 23. Magánéleti gondjai miatt Smith lehet, hogy ebben az évben már nem is lép pályára, Watt (4.5 sack) pedig nagy lemaradásban van az első, Robert Mathis-hez (11.5) képest. A tavalyi harmadik denveri Von Miller-nek adtam nagy esélyt a szezon előtt a győzelemre, de csak addig, amíg kiderült, hogy hat meccset eltíltás miatt ki kell hagynia. Első tehát az az indianapolisi  - a P. Manning vezette bajnok Colts egyik legjobb védője - Robert Mathis, aki akár eddigi 11 éves pályafutása legjobb évét is futhatja, mivel már most teljesítette korábbi karriercsúcsát. A legnagyobb kihívói az idén az egyik legjobb védelemmel rendelkező Chiefs linebackerei, Justin Houston (11) és Tamba Hali (9). A jelenleg szintén második buffaloi Mario Williams (11) is nagy eséllyel pályázik az elsőségre, ugyanis a Bills hátralévő ellenfeleiből hat esetében is gyengélkedő vagy kifejezetten gyenge támadófalról beszélhetünk. Megjósolhatatlan egyelőre, hogy a sack-rekord megdőlhet-e, mindenesetre a mostani dobogósok közül senki sem járt még pályafutása során a 20-as tartományban. Ezért is meglepő nekem a jelenlegi sorrend, ráadásul Houston-t kivéve veteránokról van szó.

 

7. Joe Flacco. A 2008-ban, első körben kiválasztott Joe Flacco négy idénye alatt nem mutatott annyit, hogy a legjobb irányítók között emlegessék. 2012-ben viszont bajnok lett és a döntő legértékesebb játékosának is megválasztották. Mindezt tette úgy, hogy az alapszakaszban nem nyújtott kiemelkedőt, viszont a rájátszásra megtáltosodott. Idén választ kaphatunk arra, hogy a baltimore-i irányító tényleg megérkezett-e az elitbe vagy csak tavaly jól jött ki neki a lépés.

Jelen állás szerint nem érkezett meg az elitbe Flacco, sőt talán most még gyengébb alapszakaszt produkál, mint tette azt tavaly. Lehet, hogy idén is a rájátszásra tartogatja jó formáját. Ahhoz viszont, hogy ezt  megmutathassa, be kellene jutnia a playoff-ba az eddig felemás szezont játszó Ravens-nek (3-4).

 

A szezon előtti beharangozóban nem szerepelt játékosok, akikről érdemes szót ejteni eddigi teljesítményük alapján

8. Regggie Bush. A miamiban megújult futó folytatja-e másodvirágzását, és tud-e új színt vinni a Detroit Lions játékába?

A szezon első fele kapcsán mindenképpen meg kell emlékezni a Lions futójáról, Reggie Bush-ról. Nagyon nagy erősítést hozott a detroiti támadóegységbe. Ami elsősorban eszembe jut a játékáról az a több dimenzió. Egyrészt azért, mert egy régóta hiányzó puzzlet tett helyére a csapatnál, méghozzá a futójáték életrehívását. Ezzel még egy dimenziót adott a Calvin Johnson fémjelezte passzjáték mellé. Másrészt Bush önmaga is több dimenziót hordoz azzal, hogy a hatékony futások mellé elkapásokban is eredményes tud lenni.

 

9. Kiko Alonso és Sean Lee az univerzális középső linebackerek.

A buffaloi Alonso újonc létére van az elsők között az interceptionok tekintetében 4-gyel, amely önmagában is jó teljesítmény, hiszen linebackerként ebben a kategóriában nem szokás jeleskedni. Ehhez jön még a szezon felénél az, hogy a futás ellen is kiválóan védekezik, mivel szerelésekben a második helyet foglalja el a rangsorban.

A Cowboys védője, Lee ugyan már negyedik évét tapossa Dallasban, de eddig nem bizonyította a 2. körös kiválasztásának jogosságát. Idén azonban a dallasi védelem egyik legjobbjaként szintén 4 INT-et jegyez, szerelésekben pedig Alonso mögött a harmadik jelenleg.